HTML

Zafifőz

"Úgy érezte, az egész élete álom, s néha elgondolkodott afelől, vajon kinek az álma lehet, és hogy az illető élvezi-e." D. A.

Szerzők

Címkék

Friss topikok

Archívum

Kísérletezni nem kell félnetek jó lesz

2013.03.29. 18:33 zaphodbb

Megint torta került ki a kezeim közül. Ki érti ezt? Folyton olyan sütiket sütök, aminek az egyik felét a férfiembernek átadom, a másik felét pedig a kiadóba viszem. Most Olgi sütijéből indultam ki, diós paleo tortának nevezik, de megint olyan hozzávalókból állt, amikkel a hirtelen ötlet nem tudott mit kezdeni. Hirtelen ötlet alatt értsd: este nyolckor kitalálod, hogy elkészíted, mert izgatja a fantáziádat, de kint zuhog a hó és különben is már semmi indíttatást nem érzel magadban ahhoz, hogy mandulaszeleteket vadássz.

Az eredeti recept tehát átdolgozásra került. Nem csak a mandulaszeletek hiánya miatt, hanem azért is, mert nemrég kaptam a férfiembertől egy aprítógépet, mert már csak ez hiányzott ahhoz, hogy bármit, de tényleg BÁRMIT elkészítsek. Ám ez azt eredményezi, hogy mindent aprítok jelenleg. Azt is, amit eddig még sose, annyira élvezem. Most például ehhez a recepthez csak diót kellett benne aprítani, úgyhogy gyorsan ki kellett még találnom bele valamit, hogy azért mégis. Így került bele egy tábla étcsoki és fél zacskó aszalt szilva is, aprítva. 

Hallgassunk hozzá Vizát, amit csikszem barátunk ajánlására kezdtem hallgatni.

A diós paleo torta tehát:

  • 20 dkg darált dió
  • 15 dkg fagyasztott eper (mert ez volt itthon, de legközelebb meggybefőtt megy bele)
  • 1 citrom héja
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • 10 dkg nádcukor
  • 15 dkg vaj
  • 4 ek kókuszliszt
  • 4 tojás
  • 1 tábla étcsoki
  • 1/2 zacskó aszalt szilva vagy vörösáfonya vagy akármilyen aszalt gyümölcs

A tojásokat szétválasztjuk, egykézzel, mint csaknorrisz, majd kihalásszuk belőle a tojáshéj darabkákat. A sárgáját kikeverjük a cukorral és vajjal. Bele a darált dió, szódabikarbóna, mindenmás, kivéve a tojásfehérjét. A gyerekeknek odaadjuk a keverőt, mert nyígnak, várunk, míg lenyalogatják. Ezek után a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük és a krémbe forgatjuk. 170 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt készre sütjük. Ilyen apróságokat, mint sütőpapírral béleljük a tortaformát, már le sem írok, mert úgyis mindenki tudja. 

diós1.jpg

Namost, kissé szétesett az első eresztés, de utóbb rájöttem, hogy csak azért, mert melegen szeleteltem, úgyhogy ezt bizony meg kell várni, amíg kihűl, bármennyire is fájdalmas. Elbír egy kis kompótot maga mellett, vagy lekvárt, esetleg csokimáz a tetejére, vagy vaníliafagyot hozzá, vagy akármit, amire kedvünk szottyan. Egy igazi kísérletezős sütirecept, éljétek ki rajta a kísérletezős hajlamaitokat bátran. 

Szólj hozzá!

Címkék: torta diós kókuszliszt paleo lisztnélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://probazbb.blog.hu/api/trackback/id/tr545182993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása